The Sin, the Glitter, the Wickedness

Hiába nyert két Oscar-díjat a film 1971-ben, a kritikusok ízekre szedték, a nézők elkerülték. David Leant ez annyira megviselte, hogy 14 évre visszavonult a rendezéstől. Nagy várakozással ültem le tehát a film elé: láthatom a nagyköltségvetésű történelmi filmek mesterének nagy bukását. Másrészt a remény azért munkált bennem, nem tudtam elhinni, hogy az Arábiai Lawrence vagy a Híd a Kwai folyón rendezője képes hibázni. Mert hát David Lean neve garancia a lélegzetelállító nagytotálokra, vagy a legapróbb részletekig megkoreografált, látványos tömegjelenetekre. És a technikai perfekcionizmus dacára sem veszik el az ember a filmjeiben, aki kétségbeesetten próbál felszínen maradni a történelem áradatában. Vagy kitérni előle, mint például Zsivágó doktor, aki a vörösök és a fehérek által csúcsra járatott polgárháború elől vonult el "jégpalotájába". Lean a giccset arra használta fel, hogy a történelem sorsfordító pillanatait ábrázolja, és nem esett abba a hibába, mint a mostanság készülő történelmi filmek rendezőinek többsége, akik megelégednek azzal, hogy megcsillan a napfény a kard pengéjén. Lean történelmi filmjei nem merülnek ki a hősiesség agyonkoptatott attribútumainak ábrázolásában.

Egy csapat tengerbiológus azon dolgozik, hogy megtanítson egy delfint beszélni. Angolul. A kísérlet azonban nem várt irányt vesz, amikor a delfineket a befolyásos konspirátorok arra akarják felhasználni, hogy megöljék az Amerikai Egyesült Államok elnökét. Tipikus hetvenes évekbeli politikai thriller, mindenhova befurakodó paranoiával, a központi hatalom bármilyen formájának elutasításával. A film ökothrilleres, mizantróp vonulata odáig megy, hogy a delfineket állítja az emberek számára követendő példánal: “ösztönlények, tele energiával”.

Sosem terveztem, hogy átrágom magam a több évtizeden átívelő David Mamet életművön, de minél több filmjét láttam, annál jobban érdekel a többi. Konzisztens egy rendező (és forgatókönyv- és drámaíró), hiába múlnak az évek, dialógusainak jellegzetes sűrített, “kopogós” stílusán nem változtat, valamint korai filmjeinek (Játékos végzet, A gyilkossági csoport) központi témája, a becsapás, mások megvezetése, mint a kiválasztott kevesek által gyakorolt művészet, a Redbeltben is jelen van.

Rachel tanítónő egy Connecticut-i kisvárosban. A 35. születésnapján rádöbben, hogy életének pontosan a felénél jár, és innentől lejtmenet. Úgy üt be nála a kapuzárási pánik,hogy élete első felében elfelejtett kaput nyitni: hajadon, anyjával él és egy temetkezési vállalkozással osztoznak a házon. Lemondó mosolyában ott van az ingerszegény, ambíció-gyilkos kisvárosi lét minden fájdalma. Emellett előszeretettel menekül a múltba, amikor aranyszőke hajú lányként ugrókötelezett vagy temetkezési vállalkozó apját figyelte, ahogy egy halottat mosott. 1968-ban járunk, szóval az eszmélés nem maradhat el. Férfi, hippi-egyház, függetlenedés anyától.