Streets of Fire (1984)

2010.09.13. 00:21 Varga Denes

Ha van rendező, akinek illik az életművére a style-over-subtance jellemzés, akkor az Walter Hill. Műfajról műfajra vándorolva a hetvenes és nyolcvanas években tanubizonyságát adta hogy kisujjában van a szakma és az adott zsáner stílusjegyeit ragyogóan felmondó filmekkel állt elő: The Driver (COOL autósfilm), The Long Riders (western) vagy a 48 óra (buddy-zsarufilm). A The Warriors esetében pedig minden összejött neki, aki annál a filmnél felmeri hozni kritikaként hogy a látvány és a stílusosság mögött igazából nincs semmi, az nem érti a film, mint elsősorban vizuális művészeti ág lényegét. A Streets of Fire közben, azonban már engem is zavart a felszínesség és a stílusjegyek Hill-re jellemző mechanikus használata és túlzásba vitele. Az alapötlet bátor: vegyíti a rock-musicalt a bandaháborús filmekkel (The Warriors) és az egészet az ötvenes évek városi díszletei közé helyezi. Diane Lane alakítja az ifjú rockdívát, Ellen Aimet, aki - mondanom sem kell - gyönyörű, viszont sikerült neki a lehető legjellegtelenebb 80as évekbeli rádiobarát rockszámokat megírni. A koncerten bágyadtan tapsolgató rajongók pedig egyszerűen nevetségesek. Az egész jelenetnek olyan hangulata van, mintha a készítők nem jártak volna soha egy igazán fasza koncerten. 84-ben, simán lehetett volna punknak beállítani a csajt és őrjöngő tömeg előtt felléptetni, és pusztításba torkolló, eksztatikus koncertfelvételeket készíteni. Lane egy ilyen szerepben, a punkcsaj, aki őrületbe kergeti a közönséget, maga lett volna a megvalósult álom.

A hakniszagot Willem Dafoe is érezte: motorosbandája élén besétál a koncertterembe, és rövid, ájtatos várakozás után jobbnak látja elrabolni Ellent. Az egyenlet tovább bonyólodik, amikor hazatér a ballonkabátos ex-barát (Michael Paré) és kelletlenül, pénzért elvállalja, hogy kiszabadítja a raboskodó rockdívát. Nagy húzás volt Rick Moranissal (Szellemírtók, Drágám, a kölykök összementek!) eljátszatni Ellen menedzserét, valósággal lubickol a pöffeszkedő, arrogáns pénzember szerepében. Minden egyes jelenet, beállítás, dialóg direkt művi és ezer más filmből lehet ismerős. Érződik, hogy erre direkt rájátszik Hill, próbál minél több mindent belezsúfolni a Streets of Fire-be, ahogy ez már az alapötletből is látszik. Sajnos azonban a ragyogó alapötlethez nem sikerült egy izgalmas sztorit illeszteni. A lehető legsematikusabb szabadítsuk-ki-a-foglyot történet pereg le bő másfél óra alatt. A filmvégi végső összecsapás bántóan ötlettelen, Dafoe gonosz bandavezér karaktere hatásosan lett elővezetve, aztán bántóan egyszerű módon marad alul. Grandiózusabb bukást érdemelt volna. A jó stílusérzék (ötletes díszletek, helyszínek, pár jó akciójelenet) ezúttal nem volt elég.

C+

Szólj hozzá!

Címkék: 1984 walter hill willem dafoe diane lane rick moranis

A bejegyzés trackback címe:

https://singlitterwickedness.blog.hu/api/trackback/id/tr342291207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása